Filozófiai séta

A kert rendszerint gyümölcsfák, virágok, zöldségfélék ültetésére és ápolására szolgáló terület. A kert szó, valamint a kerül, kerít, kering igék alapja a „ker” szótő, ami egy bekerített területre utal. A kertről ismert egy másik képzet is, amely sajátos, nem elsősorban a hétköznapokra jellemző jelenségeknek, így a koncentrációnak, a nyugalomnak, a beszélgetésnek, az emberek szellemi gazdagodásának és belső növekedésének helyszínét jelöli. Ebben az értelemben a kert a rend kialakítása a káoszban, az értelem keresése az értelmetlenség vadonjában, a  kert a világgal való sikeres kapcsolat megjelenítése, továbbá a vágyakozás és a szabadság, valamint a visszavonulás, az elmélkedés színhelye.

Séta a filozófia kertjében, azaz történelmében, valójában az inspiráció és a lelkesedés sétája a szellemi tevékenység világában. Novalis arra a kérdésre: Hová is tartunk? így válaszolt: Mindig hazafelé! Mindig az önmagunkhoz vezető úton járunk, így a filozófia kertjében is, sőt talán leginkább éppen itt. A kert mint a filozófiai elmélkedés színhelye az antik görög időkben is ismert volt. Az emberiség legkorábbi kertje az Édenkert. „Ültetett az Úristen egy kertet Édenben keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót, az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját” (1Móz 2,8-9). Ez volt az emberiség ősi aranykora, az érintetlen természet, a Paradicsom.

Platón Athénban a filozófiai kert ősformáját teremtette meg. Akadémosz attikai hős sírjának olajfa-ligetében működött Platón filozófiai iskolája, az Akadémia, az egyetem intézményének antik őse. Epikurosz szintén Athénban alapította meg a kert (gör. keposz) iskoláját. Ebben nemcsak tanítás folyt, de itt volt valamennyi résztvevő közös lakóhelye is. Egyszerű életvezetéssel, a környezettől való függetlenségben Epikurosz és követői baráti viszonyt ápoltak és filozófiai beszélgetéseket folytattak egymással. Ebbe a kertbe a nők és a rabszolgák is beléphettek. Epikurosz közössége az évtizedek során a platóni Akadémia szellemi ellenképévé vált.

Comenius János (Johannes Amos Comenius) A világ útvesztője és a szív paradicsoma című művében is fellelhető a kert szimbolikája. A kör alakú, fallal körbezárt kert isten és ember találkozásának színtere. A bűnbeesés nyomán keletkezett zűrzavarból a személyes szeretet által vezet az út a „szív paradicsomába”. A kert mint szimbólum Comenius pedagógiai koncepciójának az alapja: „[…] annak, aki kertjét meg akarja újítani, először növendék fácskákkal kell azt beültetnie és előrelátóan kell gondoskodnia az ültetvények termékeny növekedéséről. […] Az ifjúság a szükséges megművelés nélkül úgy nő fel, mint a vadon erdő” (ford. Dobossy László, Bp. 1977). 1995. június 11-én megnyílt Berlin Neuköln városrészében Comenius kertje. Ez a park a nagy pedagógus munkásságát két szinten mutatja be. Az első az ember életútját tükrözi, illetve az életút témáit kertépítészeti eszközökkel fejezi ki. A második szinten tudománytörténeti, valamint ismeretelméleti és antropológiai témák jelennek meg.

A filozófiai kert egy másik típusát Bad Liebenzellben (Észak-Feketeerdő) tekinthetjük meg, amely két hektár területet ölel fel a Nagold folyó partján. A Sophie nevet viselő parkban mintegy száz akril üveglapba metszett, a filozófia történetéből ismert bölcsesség olvasható, továbbá kortás művészek 14 műalkotása is látható, amelyek egyes filozófiai témákat (pl. idő, halál, szabadság) és filozófusok portréit jelenítik meg. Az egyetemes filozófiatörténet egyes korszakaihoz kapcsolódó virágágyások különböző színekben pompáznak. A Sophie parkban a filozófusok életútjai, tanításai mutatnak utat különböző gondolati vidékeken keresztül, a teljesség igénye nélkül. Hiszen nem tanítás, oktatás a cél, hanem az inspiráció, a buzdítás, a lelkesítés. A filozófia egyik értéke abban áll, hogy a bizonytalanság káoszában a bizonyosság sejtését igyekszik megragadni, a belső utat, amelyre Novalis utal.

Ha a filozófiát az akadémiai kereteken túl mint tájékozódási pontot és tanácsadást határozzuk meg, amint erre a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve elsősorban Németországban, Ausztriában és Svájcban került sor, akkor a kert, illetve a park tere a német könyvszerző és tanácsadó Karl Otto Schmidt a virágokra vonatkozó gondolataival egészülhet ki. Szerinte a virágok magukban hordozzák a jó korlátlan hatalmát és azt az utat, amely a szilárd belső nyugalomig vezethet el bennünket. Emellett azt is megmutatják, hogyan lehetséges az élet teljessége által egyre harmonikusabbá váló kapcsolatok felé törekedni, és ezáltal boldogabb és elégedettebb emberré válni. A virágok mellett a fák is hordoznak emberi vonatkozású tartalmakat. Hermann Hessétől származik a következő gondolat: ”Semmi sem szentebb, semmi sem példázatosabb egy szép, erős fánál” (ford. Radics Viktória). A fa és az ember között nyilvánvalóak a párhuzamok, amelyeket szólásainkban is őrzünk. Az ember is tud gyökeret ereszteni vagy gyökereihez visszatérni, ami nem mást jelent, mint az erőforrások fontosságának felismerését. A fához hasonlóan, amely szilárd gyökérzettel kapaszkodik a földbe, és így képes a viharoknak ellenállni, az embernek is szüksége van szilárd alapra, talajra.

Epikurosz tanításának egyik, napjainkig legaktuálisabb tétele barátjához, Menoikeuszhoz intézett levelében olvasható: „Míg fiatal valaki, addig se halogassa a filozofálást, s amikor öregedni kezd, akkor se ernyedjen el a bölcselkedésben. Hiszen senki sem túl fiatal és senki sem túl öreg a lelki egészségnek a megszerzésére. Aki azt mondja, a filozofálásnak még nem kezdődött el vagy már elmúlt az ideje, hasonlít ahhoz, aki szerint a boldogságnak az ideje még nem jött el, vagy már tova is tűnt” (Levél Menoikeuszhoz. Ford. Kövesdi Dénes).

A kertben nemcsak a növényeket kell gondozni, de a kert földje, alapja is mindig megújításra szorul. Az egyéniséget tükröző szellemi-lelki kert talaját a filozófiatörténet jelentős tanításai humuszként újíthatják meg, hogy aztán benne színes, eleven virágok pompázhassanak, és erős gyökérzetű fák növekedhessenek.