Filozófia

Mi az ember?

Max Scheler (német filozófus, antropológus és szociológus) az emberre úgy tekint, mint transzcendáló, önmagát meghaladó lényre. Ő nem rendelkezik semmilyen szilárd helyzettel a természet (immanencia) és a szellem (transzcendencia) között. Az ember csak egy átmenet, átkelés, egy hídverés, állandó önmagán túlra törekvés.

Az ember ismertetőjegye, hogy szellemi képességekkel rendelkezik. Ezek a feltételei annak, hogy a közvetlen külvilágtól távolságot tudjon tartani. Az ember a tapasztalatai révén tudatot a világról és reflexiója által öntudatot nyer.

Az ember egy sajátos lény, aki megteremtette a második természetet, a kultúrát.

Mi a kultúra?

A kultúra a szellem ápolása a földi, az anyagi világban. Eredetileg a kultúra a kultusszal állt kapcsolatban. További jelentésbeli aspektusai még a termesztés, a kulturáltság, a jó modor, míg a kultúra mélyebb jelentése a gondozni és ápolni, megművelni és kiművelni, valamint tevékenyen tisztelni.

A kultúra eredetét a talajművelésben és -ápolásban találjuk.

„Ha a legfenségesebbet és legnagyszerűbbet keresed, a növény elvezet ahhoz. Ami ő akarat nélkül, az te akarva lehetsz.” (Friedrich Schiller)

Mi az, amit a növénytől tanulhatunk?

A növények a természet bizonyos gesztusainak leképeződései, amelyek felemelik a lelkünket. Környezetünk színes és illatozó növénytakarója önmagát állandóan újra teremti, majd ismét elmúlik. A létezésünkben tőle függünk. Nemcsak testileg, de lelkileg is belőle táplálkozunk.

A virág üzenete a lelki kisugárzás. „A virágok segítenek nekünk abban, hogy az élettel való harmóniánk tudatára ébredhessünk” figyelmeztet K. O. Schmidt (német író, élettanácsadó). „A virágok a jó végtelen hatalmát hordozzák magukban.”

A virágok megfigyelése mint a filozófiához vezető út

„És elérkezett az idő, amikor több kockázat rejlett abban, hogy megmaradok bimbónak, mintha virágot bontok.” (Anais Nin)

A növény felfelé való törekvését Goethe így jellemzi: ”Ezt úgy kell szemlélni, mint egy szellemi pálcát.” Az, ami a növény metamorfózisában a megfigyelő számára a külső képekben láthatóvá válik, párhuzamba állítható a belső folyamatokban kibontakozó szellemi erők fejlődésével. Ezeknek az erőknek a helyes ápolása életutunk során jelentős mértékben befolyásolja az életmódunkat.

A bizalom, az ősbizalom, mint aranyló szubsztancia, mint aktív morális minőség beágyazódik  valamennyi életszakaszunkba. Mint elemi erő változik át a biztonság érzésévé. Ez az a bizalom, ami az emberek együttélését teszi lehetővé.

Ezzel már a filozófia ösvényét, lelki életünk, azaz az önmegismerés és a világtartalmakhoz való odafordulás belső útját járjuk.

Vajon manapság miért van szükségünk filozófiára?

Vajon szükségünk van ma, a technikai civilizáció korszakában egyáltalán még filozófiára? A gyorsan teret nyerő hightec-haladásban az ember bensőleg nem fejlődik. Számára a filozófia nem produktív, és a túl lassan létrejövő válaszai hasznavehetetlenek.

Nem produktív? Túlságosan lassú? Használhatatlan? A filozófia egy szeretetteljes türelemjáték. A filozófia révén adott a türelem gyakorlásának a lehetősége, a várakozás képességének megismerése, valamint az, hogy valamit eltűrjünk, elviseljünk és mindennek belső teret is adjunk. A filozófiai jellegű gondolkodás kibontakozásában a türelem a reménnyel áll szoros kapcsolatban.

A filozófia a „Merj gondolkodni!” felhívása. „Bátor kezdet fél diadal, kezdj hát bele bölcsen!” Ezt a Horatiustól eredő gondolatot Kant a következő, egészen napjainkig aktuális tartalommal egészítette ki: „Merj a magad értelmére támaszkodni!” Miért? Aki megpróbál élete nyitott kérdéseire önállóan válaszokat keresni, ő az önmegismerés és az önállóság útjára lépett. Ezek a kérdések  vonatkoznak az élet értelmére, az igazságra, a jóra, a szépre, a szeretetre, a szenvedésre, a fájdalomra, a halálra, a jól megszervezhető emberi közösségekre.

A filozófia tájékozódási pontot ad.  A gondolkodás és a bölcsesség bátorságával művelhetünk olyan tevékenységeket, amelyek életünknek pozitív tartalmat, és értelmet nyújtó irányokat mutatnak.

A filozófiát be kell engednünk az életünkbe

A dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak. Mindannyian ismerjük az optikai csalódás következő példáját: A vízzel félig telt pohárban az egyenes pálca megtörtnek látszik.

A filozófia megvizsgálja az érveket és a véleményeket. Egy jelenséget különböző perspektívákból mutat be, és alapvető kérdésekre világít rá. A filozófia történelmi dimenziókon keresztül vezet el bennünket egy kérdés forrásáig.

Hamis előítéletek a filozófiáról

A filozófia luxus. A filozófiára senkinek nincs szüksége. A filozofálás nem más, mint az időt zagyva beszéddel elpazarolni. A filozófia szőrszálhasogatás, haszontalan gondolati játék. A filozófusok az elefántcsonttoronyban köntörfalaznak. Soha nem adnak világos és egyértelmű válaszokat.

Ne gondolkodjunk szűk sztereotípiákban!

A filozófia a megfontoltság, a megkérdőjelezés, a dolgok, a jelenségek mögé való látás, a kételkedés kultúrája; a válaszok keresésének a kultúrája. A filozófia értelmet és örömet nyújt, amikor egy új gondolkodót felfedezünk, és amikor elkezdjük követni gondolatainak fonatát; amikor ezek felé csodálkozva megnyílunk. Ezen a ponton keletkezik bennünk egy új beállítódás önmagunkkal és a világgal szemben.

Hogyan keletkezett a filozófia?

Az ógörög philos szó barátot, a philia szeretetet, míg a sophia bölcsességet jelent. A filozófia a bölcsesség, az igazság szeretete vagy másként kifejezve: A filozófus a bölcsességet szerető és a bölcsességet, az igazságot kereső ember.

Az európai filozófiai kultúra kezdete a görög-római világba nyúlik vissza. „Élete során minden ember végighalad egy görög időszakon.” Ezt vallotta R. W. Emerson (amerikai író, filozófus), és ez azt jelenti, hogy minden generációnak újra meg kell formálnia a saját hellászi képét, mert ez felel meg  fejlődésünk belső természetének. Az emberről alkotott képünk Hellász géniuszában gyökerezik.

Az európai filozófia kezdete Ióniába vezet el bennünket. Kis-Ázsiában, Milétosz és Epheszosz városaiban bontakozott ki először, majd a dél-itáliai görög gyarmatokon, végezetül pedig Attikában. Athén, ahol Szókratész, Platón és Arisztotelész fejtették ki tevékenységüket, vált a filozófiai kultúra központjává, és a filozófia egyben itt érte el a csúcspontját is.

Csodálkozás, mint ógörög lélekjelenség

Az első filozófusok alapélménye a csodálkozás volt. Platón szerint a filozófiának nincs más kezdete, azaz eredete, mint a csodálkozás.  Arisztotelész írja Metafizika (982 b) című művében: „Az emberek ugyanis most is meg régen is a csodálkozás következtében kezdtek el filozofálni”(ford. Steiger Kornél).

Ez a filozófia kezdete, és nem maga a filozofálás. A csodálkozás (gör. thaumaszia), mint az igazság és a bölcsesség keresésének az impulzusa, a figyelmes elismerés és csodálat alapérzése, ami az egész ógörög kultúra alapját képezi.

A bölcsesség barátjának, a filozófusnak csodálkozásában az érzelmi élet nyilvánult meg. A szép és harmonikus lélekben létrejött élmény erősítette az igazság megismerésére törekvő értelmet, és vezette a jó cselekedetre törekvő akaratot.

Néhány nagy gondolkodó

Az antik görög gondolkodók természetfilozófusok voltak. Egyik képviselőjük Hérakleitosz. Az ellentétek egységének gondolatával ő volt az első dialektikus gondolkodó. Hérakleitosz alapvető tételei: Minden dolog a keletkezésnek és elmúlásnak van alárendelve; kétszer ugyanabba a folyóba nem léphetünk, mert mindig másik víz áramlik, hiszen minden folyik és semmi sem változatlan.

Szókratész a mindennapi élet nyelvének és a vizsgálódó beszélgetéseknek volt jó ismerője. Meggyőzően képviselte azt a nézetét, hogy senki sem hibázik önként, és senki sem rossz szándékosan. Aki rosszat cselekszik, az önmagának okoz kárt. A rossz tett elpusztítja a lélek önmagában nyugvó békéjét. A szókratészi életfeladat az emberek erkölcsi jobbá tétele volt. Szókratészt halála a filozófia mártírjává tette. Számtalan követői között találjuk a cinikusokat. Az ő számukra, mint Szókratész számára is, az a meghatározó fontosságú, hogy mi az ember és nem az, hogy mit birtokol.

Szinopéi Diogenész cinikus gondolkodó, akinek a ragadványneve kyon – kutya, mert úgy élt mint egy kutya, azaz mai szóhasználattal mint egy disznó jelent meg a nyilvánosság előtt, és egy hordóban élt. Életcéljaként az igénytelenséget és az anyagi javak megvetését tűzte ki.

Platón filozófiai rendszerének állandóan visszatérő alapgondolata: az emberi megismerésben és morális tartásban megnyilvánuló valamennyi változás mögött egy szilárd rend húzódik meg. Ez az eszmék világa. Az igazi valóságot az eszmék alkotják. Az eszmék az egyes változó dolgok ősképei, paradigmái, modelljei, megformáló és éltető erői.

Arisztotelész húsz éven át volt Platón tanítványa. A mestere halála után elhagyta Athént és Nagy Sándor tanítómestere lett. Arisztotelész életműve mintegy négyszáz írást foglal magába. Néhány cím a Corpus Aristotelicumból: Organon, Metafizika, A lélekről, Nikomakhoszi etika, Politika, Retorika, Poétika. A barátság leírása Arisztotelésznél a kölcsönösség és viszonzás talán máig legszebb példája: „A barátság is erény vagy legalábbis szoros kapcsolatban áll az erénnyel. [ . . . ]  A barát az, aki jót akar a másiknak. [. . .]  Barátok nélkül ugyanis senkinek sem lehet kedves az élete, még ha minden egyéb jóban része van is” (Nikomakhoszi etika, 1166,  fordította: Szabó Miklós).

Epikuroszt a kert  (gör. keposz) bölcselőjének is nevezik, hiszen Athénban saját kertjében hozta létre filozófiai iskoláját. A filozófus egyik legfontosabb tételét levél formájában olvashatjuk: „Míg fiatal valaki, addig se halogassa a filozofálást, amikor öregedni kezd, akkor se ernyedjen el a bölcselkedésben. Hiszen senki sem túl fiatal és senki sem túl öreg a lelki egészségnek a megszerzésére” (Levél Menoikeuszhoz, fordította: Kövesdi Dénes).

Boethius újplatonikus, akit még úgy is jellemeznek, mint az utolsó római és az első skolasztikus gondolkodót. Őt jogtalanul zárták börtönbe. Boethius itt írta meg A filozófia vigasztalása című dialógusát. A párbeszédet a szerző egy női látogatóval, a Filozófia jelképes megszemélyesítőjével és lélekgyógyásszal folytatja. A filozófiai beszélgetés célja az önmegismerés és a saját sors belátó elfogadása. A filozófus 525-ben írta meg ezt a művet, amely a 17. századig a legolvasottabb könyvek közé tartozott.

Szent Ágoston Vallomások című könyve egyike a világirodalom első önéletrajzainak. Az életvidám Ágoston 33 éves koráig, amikor megtért a keresztény hithez, pogány és kicsapongó életet élt. Az igazságig az ember csak akkor juthat el, ha önmagába tekint, azaz az önmegismerés útjára lép, amely Ágoston számára az istenhez való odafordulást jelentette.

Francis Bacon angol filozófus az újkor fordulópontján élt. Tanításának központi üzenete: A tudás hatalom! A tudomány célja a természetfeletti hatalom a társadalmi haladás érdekében. A természet igaz megismerése csak akkor sikerülhet, ha az emberi értelem megszabadul valamennyi előítéletétől.

René Descartes nagy jelentősége a szubjektum, az én központi szerepének a felismerésében van. A filozófus szerint mi kételkedhetünk minden, így a lelkünkben megtalálható képzetben, eszmében, az állandóan változó érzéki benyomásainkban, a látszólag megtámadhatatlan igazságokban, hiszen lehet, hogy az értelmünket egy rossz szellem félrevezeti. Descartes végigvezetve módszeres kételyét talált egy pontot, amelyben már nem lehet kételkedni: ha lelkemből eltávolítom az összes képzetet, amelyben kételkedtem, akkor csak én maradok a kételkedő. Ha én gondolkodom, kételkedem, akkor én vagyok. Cogito ergo sum.

Immanuel Kant filozófiai rendszere négy alapkérdéssel jeleníthető meg: Mit tudhatok? (metafizika), Mit kell tennem? (etika), Miben reménykedhetek? (vallás) azaz:  Mi az ember? A filozófus élete során  szülővárosa, Königsberg (Kalinyingrád) határait soha nem hagyta el. A város egyik kápolnájának falán ma is olvasható Kant következő jelentős gondolata: „Két dolog tölti el elmémet tisztelettel: Csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.”

Friedrich Hegel nagy hatású, rendszert teremtő gondolkodó, akinek a filozófiája a görögség szelleméből született. A dialektikát, mint olyan törvényszerűséget ragadja meg, amely a gondolkodás és a valóság természetének, lényegének alapját képezi. A dialektikus folyamat triádákban, tézis – antitézis – szintézis formájában megy végbe. Az első lépés a tételezés, egy jelenség állítása, a második ennek a tagadása. A harmadik elem a szintézis, amelyben a megszüntetés, a megőrzés és a magasabb szintre való emelés történik meg. Helm Stierlin szerint Hegel a dialektika mestere.

Arthur Schopenhauer önmagát titokban a filozófia császárának nevezte. Ő az embereket megvető és pesszimista gondolkodó volt. Az élet nem más, mint szenvedés. Ha az ember akarata, legbensőbb lényege által  el is éri a célját, az elégedettsége csak rövid ideig tart, és unalommá válik, ami szintén a szenvedés állapota. Az élet célja Schopenhauer szerint az akaratnyilvánítás leküzdése.

Friedrich Nietzsche nagy gondolkodó és költő, a filozófiatörténet legnagyobb aforizma írója volt. Minden értéket radikális újító akarattal értékelt át. A hagyományos erkölcsöt szolgaerkölcsnek hívja, amely a gyengék harcának eszköze az erősek, az alkotni képes egyéniségek ellen.

Karl Jaspers a filozófiát a tudománnyal, a művészettel és a vallással szemben határozza meg. Amíg a tudomány a tárgyakat, addig a filozófia a határhelyzeteket kutatja. Az olyan határhelyzetekben, mint a betegség, a harc, a halál, a bűnösség az ember önmagát, mint egyszeri és önálló individuumot tapasztalhatja meg.

Jean Paul Sartre egzisztencializmusának egyik központi témája a szabadság kérdése. Az ember szabadságra van ítélve. Az egzisztencia megelőzi az esszenciát. Az ember saját aktivitása révén teremti meg élete értelmét. Az ember hozza létre cselekedeteinek motívumait. Ezért az ember felelős tetteiért, választásaiért.

Schau dir meine philosophischen Angebote an und nimm Kontakt zu mir auf!

This post is also available in: német