Filozófia kertje Budapesten

A gondolkodás, a nyugati filozófia, valamint az érzelmek, a szív, azaz a keleti életbölcsességek szintézisének legpregnánsabb példája a budapesti Filozófia kertje. Wágner Nándor (1922–1997) szobrász ajándékozta a magyar fővárosnak a nyolc szoborból álló kompozíciót. 2001-ben avatták fel a gránátból és bronzból készült szoboregyüttest, amelyen Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce, Ábrahám állnak körben. A kör a világmindenséget jelképezi, az alakok mindannyian egy fénylő gömb felé néznek. Az öt személy közös jellemzője az egyetemes emberi tudás. Mellettük egyenlő oldalú háromszöget alkotva állnak Assisi Szent Ferenc, Bódhidharma és Mahatma Gandhi. Ők azok, akik a körben állók által megfogalmazott erkölcsi-szellemi normák szerint élve közösségteremtő és -formáló erővé váltak.

Wágner Nándor Erdélyből származott, majd Svédországban, illetve Japánban élt. Életének utolsó 15 évét a Filozófia kertje megalkotásával töltötte. Erről a művéről így vallott: „Amit akarok, nem lesz sikeres az életemben, több mint egy évszázadra lesz szükség utánam”. Utolsó munkája Szókratész fejének megformálása volt.

Ehnaton (uralkodásának ideje i.e. 1354–1336), a 18. dinasztia kiemelkedő uralkodója, aki szakított az ősi egyiptomi vallással. Az új hit szerint az egyetlen isten Aton, akit a Napkorong jelenít meg. Ehn-aton jelentése: a Napkorong jótevője. A fáraó a Naphimnusz című művét szentelte az új vallásnak. Ehnaton egy új titulust is felvett, amely neve: Az-Igazságból-Élő.

A fáraók a piramisokat kőből vagy iszaptéglából építették. Ehnaton azonban azt a piramist látta meg, amelynek bearanyozott csúcsa a Nap, míg a napsugarak, mint nyitott kezek a földig érnek el, amelyek fényt, életet és meleget adományoznak. Ez a fényből eredő piramis vált az új hit szimbólumává. Ehnaton lázas sietséggel épített a fénylő istennek egy új várost. Hegyekkel körülvett síkság volt a helyszín, amely azonos távolságra volt Thébától és Memphistől. Ehnaton a határkövekre tett esküt, hogy a város területét soha nem fogja elhagyni. Önkéntesen, istenének akaratából vállalta az életfogytiglani száműzetést. Az új városnak  Achet-Aton azaz Aton – Horizontja nevet adta. Az itt épült Aton-templomát oszlopcsarnok vette körül, amelyben az uralkodó szobrai őrködtek. Az előudvar mögött feltáruló kapu egy tóig vezetett, amelyet bokrok és fák vettek körül. Az ásatások során ebben a kertben gyökereket és törzsmaradványokat találtak, amelyek 76 különböző fa- és bokorfajtától származtak. Megalapozottnak tűnik az a feltevés, hogy Aton – Horizontja egy virágzó kert volt, amelynek területe több kilométert tett ki. Aton egyetlen papja maga Ehnaton volt. Ő irányította az írnokokat, az építészeket, a szobrászokat, a tisztviselőket, a katonatiszteket. Nofretete királynő, aki Ehnatonnal osztozott a trónon, sugárzó szépségű, különleges személyiség és az új hit elkötelezett védelmezője volt.

Ehnaton volt a pusztában szóló, azaz ő megelőzte saját korát. Ezért hatott tovább és sokkal erősebben, mint III. Thotmosz vagy Ramszesz, akiktől az egyiptomiak és más népek is féltek. Ehnaton az emberiség nagy tanítói közé tartozik.

Ábrahám a szoborcsoport fekvő alakja. A név jelentése: sokak apja, vezére. Ábrahám próféta volt, akit a judaizmus, a kereszténység és az iszlám ősatyaként tisztel. Első felesége Sára, fiai Israel és Izsák voltak. Második feleségétől, Hágártól született meg Mohamed elődje. Ábrahám életének egyik történése ihlette a dán filozófust, Sören Kierkegaardot (1813–1855) tovább gondolkodásra: Miért volt Ábrahám hajlandó feláldozni Istennek fiát, Izsákot? A válasz túlmutat a racionalitás határain. Rembrandt egyik legkorábbi festménye Ábrahám áldozata címet viseli. A kép középpontjában Ábrahám és Izsák, akinek az arcát Ábrahám bal keze eltakarja, míg a jobb kezében tőr látható. A fentről érkező angyal megragadja a kezét, amelyből kiesik a tőr, és megparancsolja, hogy álljon el a szándékától. Kierkegaard 29 éves korában lelkesen tanulmányozta ezt a bibliai képet. A fiúáldozatnak a filozófus A félelem és reszketés könyvét szentelte. Ábrahám készen áll arra, hogy a fiát feláldozza. Kierkegaard a hit merészségét hangsúlyozza, és elhatárolja a hit fogalmát valamennyi ismeretelméleti vonatkozásától. Az Istenhez való eljutás egyetlen módja csupán a hit révén válhat lehetségessé, amely meghaladja a racionalitást. A hitet nem lehet megmagyarázni, hiszen a hit maga a csoda, amelyben minden emberi norma is meghaladottá válik. Ábrahám döntése, hogy Isten parancsára engedelmességből feláldozza fiát, paradoxon, sőt értelemmel valójában megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. A belsőleg átélt hit az emberi egzisztencia korlátlan önmegvalósulását jelenti. A hit az az erő, amely képes feltartóztatni a nivellálódás, az egyformává válás folyamatát.

Buddha (i. e. 6. sz.) a Megvilágosodott ember. Eredeti neve Siddhartha Gautama. A felébredés, a megvilágosodás mély és mérhetetlen, mint az óceán. Buddha az a lény, aki elérte szelleme tisztaságát és tökéletességét, ezáltal a tökéletes bölcsességet és a minden élővel való végtelen együttérzést. Legfőbb tanítását négy nemes igazság foglalja össze: 1. Az emberi létezés lényegében szenvedéssel teli. 2. A szenvedés oka az önzés és a vágyakozás. 3. Van egy út, amelyen megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól. 4. A megszabaduláshoz az ún. nemes nyolcrétű ösvény vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

Jézus a kereszténység központi alakja, a világtörténelem nagy hatású és legismertebb személye. A világ világossága, az élet kenyere, az élő kenyér. Jézus a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Jézus az út, igazság és az élet.

Angelus Silesius

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,

Elvesznél, ha nem jönne el a szívedben. (ford. Csanád Béla)

Jézus születését, halálát és feltámadását minden évben karácsonykor és húsvétkor ünnepeljük. Karácsony ünnepét megelőzi az advent. A szó latin eredetű, advenire  jelentése: megérkezni. Az adventi idő Jézus születésére, a Megváltó érkezésére való előkészület.

Az advent mindig a jelen és a jövő ünnepe is egyben. Jóllehet Jézus csak egyszer született meg Betlehemben, és ez volt a Szenteste történése több mint 2000 évvel ezelőtt. Ezt követően és a mi korunkban is az emberek tudatába kell megérkeznie a Megváltónak. Minden évben az adventi idő, amely ugyanakkor böjti időszak is, a belső felkészülés és tett ösztönzésének ideje, ezáltal várhatta az ember méltóképpen a Megváltó megérkezését.

Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálólánya: történjék velem a te beszéded szerint. És eltávozott tőle az angyal. (Luk1,38)

Mária nemcsak történelmi személy, de egyben az emberi lélek képe is, amelyben ahhoz, ami meg fog születni, fel kell növekedni. Mint ahogyan a régi mesterek legtöbb festményein is láthatjuk, Mária kék köpenye belülről a piros színben világít és körül veszi az érkező égi-magot, a gyermeket. A kék az advent színe, amely a vágyódást, megtérést, a megérkezést fejezi ki.

Az advent középponti kérdése: sikerül-e az emberi léleknek átvilágítania, úrrá lennie a sötétségen, elkezd-e bensőjében világítani, hogy így léphessen be a szentestébe? A belső nyugalom és a csend alapfeltétele annak, amely létrejöttéért az adventi időben tennünk kell.

Angelus Silesius

Puha szénán kezdte, s végzé kereszten

 És értem halt meg ő – lehet hát nem szeretnem? (ford. Tatár Sándor)

A nagyhét az évente ismétlődő virágvasárnaptól húsvét hétfőig tartó időszak. Ezen a héten készült fel Jézus a húsvéti eseményekre. E hét minden napjához sajátos színezet, sajátos történések és képek kapcsolódnak, ezekben Jézus küzdő, majd győzedelmeskedő szereplőként jelenik meg előttünk. Csak a küzdelem helyszíne válik napról napra külsőből belsővé. Ezért következnek a nagyhét második felétől az elcsendesülés, a befelé fordulás, a belső vívódás napjai. A nagycsütörtökön tartott utolsó vacsorán Jézus felfedi Júdás titkát. „Bizony, bizony mondom nektek, közületek egy elárul engem”. ”Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret és hálát adva megtörte és ezt mondta: Vegyétek , egyétek, ez az én testem, amely tiértetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre”. (Pál levele a Korinth. 11,23-25) János evangéliumában olvashatjuk a nagycsütörtöki lábmosás jelenetét. „Ha tehát megmosom a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: a szolga nem nagyobb az úrnál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte (Jn13,14-16). Jézus megmosta tanítványai lábát, ebben a szellemi fejlődés egyik legalapvetőbb törvénye, a legmélyebb hála szükségszerűségének törvénye jut kifejezésre. Minden teremtett lény, akárhol is tartson a fejlődése útján, növekedésének lehetőségét mások iránt tanúsított alázatosságának köszönheti. Jézus főpapi imádsága valójában a búcsúbeszéde. „Atyám, eljött az óra”. (Jn17,1-11) János evangéliumában (Jn12,24-26) Jézus áldozati halálát és feltámadását egy hasonlattal érzékelteti: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét a világban, az megmenti az örök életre”.

Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mk16,20)

Lao–ce (i. e. 6. sz.) a taoizmus megalapítója. A taoizmus Kína egyik legnagyobb ősi vallása, amely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, az orvoslást, a politikát és a gazdaságot. A tao a világ ősoka, őselve, belőle keletkezett minden élő és élettelen. Az ember a cselekedeteit a világot mozgásban tartó erőkhöz kell, hogy idomítsa, hiszen harmóniában kell élnie a világgal. A tao eredetileg utat, ösvényt jelent. Tehát a csillagok útját jelenti, de a bölcs útját is, amely elvezet a célhoz, valamint a rendet, a törvényt is, amely mindenben érvényre jut. Lao-ce tanítása nyomán a taoizmus az egyén misztikus, transzcendens, vallásos és filozófiai kérdéseire adott válaszokat. Ő írta meg a taoizmus alapművét Tao-Tö-King (Az út és erény könyve) címmel.

Bódhidharma (i.e. 470 – 543) indiai származású buddhista szerzetes volt. Indiából Kínába ment a buddhizmust terjeszteni. Itt találkozott Vu császárral, a buddhizmus támogatójával. Ezután egy kolostorba kért bebocsátást, de a szerzetesek elutasították. A kolostor falai előtt levő barlangban telepedett meg. Kilenc évig ült itt, nézte a barlang falát, és meditált. A legenda szerint a tekintete lyukat vájt a falba, és azt mondják, a szerzetes árnyéka a mai napig látható a falon. Bódhidharma elkötelezettsége lenyűgözte a szerzeteseket, így később beengedték és a tanítójukká fogadták.

Mahatma Gandhi (1869–1948) szanszkrit eredetű nevének a  jelentése: nagy lélek. India politikai és spirituális vezetője volt, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja, a békés ellenállás vezetője. Tanításában gyakran felismerhetjük Jézus szavait. A szeretet és az erőszakmentesség mindent legyőz. Az ember nem más, mint saját gondolatainak terméke, azzá válik, amit gondol. Gandhi szerint hét szociális bűn létezik: politika elvek nélkül, gazdaság morál nélkül, jólét munka nélkül, nevelés jellem nélkül, tudomány humanitás nélkül, élvezet lelkiismeret nélkül, kultusz áldozat nélkül.

Assisi Szent Ferenc (1182–1226) a hit, az áhítat, az alázat és a szeretet nagy alakja. Itália, az állatok, a természet, a családok, a kereskedők védőszentje. A középkor egyik legnagyobb hatású alakja és szerzetesrend alapítója.

Szent Ferenc az Evangéliumot, Krisztus üzenetét és életútját saját élettörténetévé tette. Amikor Krisztus jelenlétét érezte, akkor lelkének első rezdülése az alázat volt. „Ki vagy Te, édességes Istenem, és ki vagyok én?”

Az alázatból bontakozik ki egyrészt Szent Ferenc egyszerűsége és őszintesége, az az erős és tiszta eredetiség, amely őt Istenhez köti. A Naphimnusz Szent Ferenc alázatos szívének éneke. Amikor Szent Ferenc emberekkel találkozott, mindig csak azt adhatta nekik, amit magában hordozott. Ez pedig a mindenkit – a kitaszítottakat is – megillető alázat volt. Szent Ferenc valamennyi teremtett lényben – az értelemmel nem bíró teremtményekben is – a rejtőzködő Krisztus titkát szemlélte. A természettel való kapcsolatának titka maga az alázat.

Szent Ferenc egészen a külsejében hasonlóvá válásig képviselte a keresztre feszített Krisztus eszméjét, és vele a szeretet égi magasságokba és földi mélységekbe behatoló titkát. Ő a szeretetével mindent és mindenkit magához vonzott: a kitaszítottakat, a szegényeket, a papokat, a rablókat. Szent Ferenc a szeretet gondolatát, érzését, cselekedetét, elviselését egyetlen teljes egésszé olvasztotta össze. Ha az ő sajátosságáról beszélünk, akkor ez nem alapulhat máson, mint azon az alázatos szereteten, amely az erre fogékony mai embert sem kevésbé érinti meg, mint Szent Ferenc kortársait. Mint a szeretet és az alázat embere minden teremtett lényhez olyan odaadóan fordult, akár a belső, rejtőzködő Krisztushoz.

Szent Ferenc már puszta létezése által vált saját kora lelkiismeretévé és korunk mai napig érvényes, figyelmeztető szimbólumává – anélkül, hogy ő maga erre tudatosan törekedett volna. Hiszen az új nem összetűzések, megállapodások vagy szerződések nyomán jön létre. Az új a bensőből áramlik, akár egy békés és alázatos erő, amelynek eredete a személyiség középpontjában és a szív erejében rejlik.