Az egész és a részek viszonya

Ha a megismerés dialektikus útját követjük főként Hérakleitosz, Hegel és Helm Stierlin nyomdokain haladva, akkor egyrészt a kettősség, az ellentétesség mint az emberi létezés legalapvetőbb törvénye, másrészt az egymást feltételező ellentétek egységet és egészet alkotó képe rajzolódik ki.

Minden amit észlelünk, két pólus által jelenik meg. A dolgok ilyen módon való látását a pszichológia kontrasztélménynek hívja, mint pl. fehér háttérrel egy fekete vonal észlelése, a vonat ablakából úgy tűnik, hogy a vonat gyors, mert a táj mint mozdulatlan jelenik meg, a nappalt és az éjszakát egymástól megkülönböztetjük, mert ezek váltakoznak, az egészséget mint a betegség hiányát tapasztaljuk meg. Ez a kettősség az élet minden területén jelen van. A gyermek énje, identitása az én–te kettősségében, a másoktól való elhatárolódás folyamatában bontakozik ki. A nyelvünk révén ismereteinket ellentétes fogalompárokba rendezzük, mint szép–csúnya, édes–keserű, plusz–mínusz. Semmi sem igaz a saját ellentéte nélkül. Az ellentétpárok alapján történő gondolkodás azonban gyakran vezethet zsákutcába. Ilyen a vagy–vagy gondolkodásmód: vagy jó, vagy rossz, vagy világos, vagy sötét, vagy érzelmes, vagy racionális, vagy buta, vagy okos. Ebben a viszonyban a fogalmak egymást kizárják. Azonban ezek a fogalompárok egymást feltételezik, és egy egész két oldalát alkotják. A „kizáró vagy” helyett a „megengedő vagy”, illetve az „is–is”, a „mind az egyik, mind a másik” kapcsolatnak kell a gondolkodásunkban érvényt szerezni, mint ahogyan a Nap is és a Hold is, az apály is és a dagály is jelen vannak a természetben. Az egyik pólus feltételezi a másikat. A polaritások egyik legnyilvánvalóbb példája a be- és kilégzés. Állandó váltakozásuk életünket, az életünk alapritmusát határozza meg.

A valóságot szemlélve gyakran csak az egyik pólust észleljük. Az igazságnak azonban két egymást kizáró oldala van. Az igazság mindig paradoxon. Erre utal a régi bölcsesség: a kevesebb az több, vagy Szókratész mondata: „Tudom, hogy semmit nem tudok”. A filozófusok egyik alaptörekvése az volt, hogy meghaladva a vagy–vagy észlelést eljussanak az is–is szemléletig.

Addig, amíg mindig valamiért és ugyanakkor valami ellen vagyunk, mint pl. az egészségért és a betegség ellen, a fiatalságért és az öregség ellen, a nyárért és a tél ellen, addig nehezen fogjuk az egészet, az egységet önmagunkban megteremteni. Amíg nem ismerjük el az is–is kettősségét, és amíg kitartunk megszokott véleményünk mellett, addig a tudati-szellemi fejlődés nem fog bekövetkezni. Egy magasabb szinten az élet látszólag negatív jelenségei ellen nem kell harcolni. Itt alakulhat ki az a belátás, hogy ezek az egész elkerülhetetlen részei, az egyik pólus nem létezhet a másik nélkül.

A kínai filozófia ismert fogalompárja a Yin, az árnyék és a Yang, amely a Nap elvét szimbolizálja. Az átmenet a kettő között zavartalan. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. A Thai Chi egyik gondolata: Szemügyre veszünk egy botot, amelynek az egyik vége Yin, a másik Yang. Ha feltesszük a kérdést, vajon melyik a fontosabb, a válasz így hangzik: A bot a fontos.